Ahogyan én (nem) látom a dolgokat.....
Nagyon rég nem jelentkeztem már. Elnézést kérek mindenkitől, aki várta az
új bejegyzésemet, de borzasztóan nincs időm mostanság semmire. Még meghalni
sem....
Néhány hónapja, 22 év szolgálat után kiléptem az OMSZ kötelékéből. Így
sincs több szabadidőm, mint előtte volt, de legalább nem
"játékpénzért", hanem valódi fizetésért hajtom a mókuskereket.
Maradtam az egészségügyben - csak nem állami szektorban, hanem egy magán
egészségügyi szolgáltatónál, ahol mind emberileg, mind szakmailag és persze nem
utolsó sorban anyagilag is lényegesen több az elismerés, mint az Országos
Mentőszolgálatnál volt. A korábbi másodállásomból lett a jelenlegi főállásom.
Úgyhogy mentőautót immáron fél esztendeje csak kívülről láttam ....
Egyébként a hír igaz: van élet a mentők után!!!!!
De, hogy írjak valami érdekeset is, álljon alább egy nem túl szép igaz
történet:
Lehet, hogy üldözési mániának
tűnik, de nem egy olyan esetnél jártam az évek folyamán, amelyek megerősítettek
engem abban a hitemben, hogy az érintettek utólag gyakran elferdítik az
eseményeket és egy-egy ügy kapcsán különböző érdekeknél fogva nem a valós
események szerint adják elő a történteket, ennek megfelelően egy esetleges jogi
felelősségre vonás (legyen szó munkajogi, büntetőjogi vagy egyéb felelősségre
vonásról) más döntés születik, mint amire az ember fia számít.
Történt sok-sok évvel ezelőtt, hogy egy délelőtt tőlünk 15 kilóméterre lévő üzembe riasztottak, a bejelentés szerint valaki beleesett egy betonkeverőbe. A helyszínre érkezve, amely egy száraz vakolatokat és egyéb hasonlókat gyártó cég üzeme, izgatott fiatalemberek fogadnak, bekísérnek egy épületbe, lépcsőkön fel, majd megállunk egy hatalmas, Isten tudja hány köbméteres fémhenger előtt. Elmondják, hogy egyik dolgozójuk, egy fiatal technikus lány ebbe esett bele, majd el is spurizak a helyszínről. A hengeren van egy nyitott ajtó – akkora, hogy átlagos testalkatú ember éppen be tudja gyömöszölni magát. Benézünk, elemlámpával bevilágítunk de a henger üres (már amennyire a benne kavargó porban meg tudjuk ítélni), senkit és semmit nem találunk benne. A henger közepében egy hosszanti tengelyt látunk, amelyen hosszú lemezek, kések vagy akármik meredeznek minden irányban. Elkapunk egy dolgozót és kikérdezzük, hogyan működik a gép és egyáltalán mi is történt. Elmondja, hogy ebbe a hatalmas hengerbe felülről beleengedik a zsákos szárazvakolat alapanyagait (cement, homok, kavics stb.), majd elindítják a hengerben lévő keverőt, amely irtózatos sebességgel összekeveri a hozzávalókat. Mikor ez megvan, akkor a henger alján kinyílik egy csapóajtó és a kész keverék leesik egy tárolóhelyre, ahonnan egy csigarendszer (olyan, mint ami a betakarított gabonát) felviszi egy másik tárolóba, onnan később zsákokba töltik az anyagot. Azt is elmondja, hogy a keverés végén szokott a technikus mintát venni az anyagból, melyet elvileg egy nyeles, kanálszerű eszközzel kéne megtennie, de a gyakorlatban főnökei ezt a metódust nem fogadják el, így minden egyes alkalommal be kell másznia a hengerbe és úgy venni a mintát. Szerinte a technikus lány most is így tett, de mivel a henger oldalán lévő csapóajtó biztonsági kapcsolója tudottan rossz (ennek a kapcsolónak lenne feladata megakadályozni, hogy nyitott ajtó mellett a gépezet elinduljon), valószínűleg egy másik helyiségből éppen akkor indították el a keverést (egy ENTER megnyomásával valamelyik vezérlő számítógépen) amikor ő a keverőben tartózkodott. Kérdezzük, nem lehet, hogy valami félreértés az egész, és esetleg egy hülye munkahelyi vicc áldozatai lettek? Nem lehet, hogy a kolléganőjük egyszerűen elbújt valahová, hogy őket megviccelje? „Nem, biztosan nem…..” Valahol én is ezt gondolom, ha így is lett volna már biztosan előbújna ekkora felhajtás láttán. Újra benézünk a hengerbe, körbevilágítjuk elemlámpával (persze csak óvatosan, nehogy elinduljon és az OMSZ hősi halottaivá váljunk a pillanat tört része alatt), ekkor veszünk észre néhány ruhafoszlányt a tengelyen. A por még mindig nagyon kevés belátást enged. Nézelődök befelé, egyszer csak a cement és egyéb építőipari alapanyagok szaga mellett halványan megcsapja az orromat valami: a vér semmivel sem összetéveszthető, oly sokszor érzett szaga……. Hamar kihúzom a fejemet a hengerből és megosztom tapasztalatomat a kollégáimmal. Egyszer csak gépkocsivezetőnk lesápad, a földre mutat és csak annyit mond: „Oda nézzetek!” Lenézünk a majd’ bokáig érő cementes porba melyben eddig ácsorogtunk. Döbbenet, csend…… Amit látunk attól elnémulunk. A porban két, szemmel láthatóan női kézfej, egyiken gyűrűk….. Nagyot nyelek, most csap meg igazán a tragédia érzése. Egymásba kapaszkodunk, muszáj. Nehéz elmondani mi minden jár ilyenkor az ember fejében, talán nem is gondolatok ezek, inkább csak érzések, érzésfoszlányok. Lassan összeszedjük magunkat, tényleg lassan, majd intézkedünk. Mivel a henger alatt lévő tárolóba bejutni nem lehet, értesítjük a tűzoltókat, a műszaki mentés és a gép szétszedése az ő feladatuk. Értesítjük a rendőrséget, itt már biztosan rájuk is szükség lesz. Megyei irányítás, majd telefonon referálunk a mentőszervezet vezető főorvosnak. Megvárjuk a társszerveket, majd mivel megítélésünk szerint nagyon kicsi az esélye annak, hogy élve kerül elő a sérült, elhagyjuk a helyszínt, bevonulunk állomáshelyünkre. Később beszélünk a tűzoltókkal, ahogyan ők fogalmaznak, nem sok mindent találtak a tárolóban……..
Hosszú idő elteltével olvasom a sajtóban, hogy megtörtént a baleset kivizsgálása. A vizsgálat eredménye szerint a technikus éppen benyúlt a hengerbe mintát venni, mikor az automatika elindította a rendszert és a hirtelen induló lapátok berántották őt a keverőbe.
Nem vagyok sem igazságügyi keverőgép-szakértő, sem fizikus, sem egyéb elismert szaktekintély, DE! Kérdem én: ha valóban kívülről nyúlt bele a technikus a hengerbe és a lapátok berántották őt, miért pont és miért csak a kézfejeit dobálták ki néhány zsáknyi porvakolat kíséretében a gépből? Lehet, hogy csak én nem értem? Szerintem (az én józan, egyszerű, mondhatnám paraszti eszemmel gondolkozva) sokkal inkább benne volt a hengerben és éppen kimászni készült belőle. Gondolom a kezeivel már nyúlt kifelé, mikor a szerkezet működésbe lépett.
Tudom, őt ezzel már nem lehet visszahozni az élők sorába, meg „ami megtörtént, az megtörtént, változtatni nem lehet rajta” és még számtalan közhelyet tudnék felhozni, de akkor is….. Azért ez valahol nagyon durva és érthetetlen.....
Történt sok-sok évvel ezelőtt, hogy egy délelőtt tőlünk 15 kilóméterre lévő üzembe riasztottak, a bejelentés szerint valaki beleesett egy betonkeverőbe. A helyszínre érkezve, amely egy száraz vakolatokat és egyéb hasonlókat gyártó cég üzeme, izgatott fiatalemberek fogadnak, bekísérnek egy épületbe, lépcsőkön fel, majd megállunk egy hatalmas, Isten tudja hány köbméteres fémhenger előtt. Elmondják, hogy egyik dolgozójuk, egy fiatal technikus lány ebbe esett bele, majd el is spurizak a helyszínről. A hengeren van egy nyitott ajtó – akkora, hogy átlagos testalkatú ember éppen be tudja gyömöszölni magát. Benézünk, elemlámpával bevilágítunk de a henger üres (már amennyire a benne kavargó porban meg tudjuk ítélni), senkit és semmit nem találunk benne. A henger közepében egy hosszanti tengelyt látunk, amelyen hosszú lemezek, kések vagy akármik meredeznek minden irányban. Elkapunk egy dolgozót és kikérdezzük, hogyan működik a gép és egyáltalán mi is történt. Elmondja, hogy ebbe a hatalmas hengerbe felülről beleengedik a zsákos szárazvakolat alapanyagait (cement, homok, kavics stb.), majd elindítják a hengerben lévő keverőt, amely irtózatos sebességgel összekeveri a hozzávalókat. Mikor ez megvan, akkor a henger alján kinyílik egy csapóajtó és a kész keverék leesik egy tárolóhelyre, ahonnan egy csigarendszer (olyan, mint ami a betakarított gabonát) felviszi egy másik tárolóba, onnan később zsákokba töltik az anyagot. Azt is elmondja, hogy a keverés végén szokott a technikus mintát venni az anyagból, melyet elvileg egy nyeles, kanálszerű eszközzel kéne megtennie, de a gyakorlatban főnökei ezt a metódust nem fogadják el, így minden egyes alkalommal be kell másznia a hengerbe és úgy venni a mintát. Szerinte a technikus lány most is így tett, de mivel a henger oldalán lévő csapóajtó biztonsági kapcsolója tudottan rossz (ennek a kapcsolónak lenne feladata megakadályozni, hogy nyitott ajtó mellett a gépezet elinduljon), valószínűleg egy másik helyiségből éppen akkor indították el a keverést (egy ENTER megnyomásával valamelyik vezérlő számítógépen) amikor ő a keverőben tartózkodott. Kérdezzük, nem lehet, hogy valami félreértés az egész, és esetleg egy hülye munkahelyi vicc áldozatai lettek? Nem lehet, hogy a kolléganőjük egyszerűen elbújt valahová, hogy őket megviccelje? „Nem, biztosan nem…..” Valahol én is ezt gondolom, ha így is lett volna már biztosan előbújna ekkora felhajtás láttán. Újra benézünk a hengerbe, körbevilágítjuk elemlámpával (persze csak óvatosan, nehogy elinduljon és az OMSZ hősi halottaivá váljunk a pillanat tört része alatt), ekkor veszünk észre néhány ruhafoszlányt a tengelyen. A por még mindig nagyon kevés belátást enged. Nézelődök befelé, egyszer csak a cement és egyéb építőipari alapanyagok szaga mellett halványan megcsapja az orromat valami: a vér semmivel sem összetéveszthető, oly sokszor érzett szaga……. Hamar kihúzom a fejemet a hengerből és megosztom tapasztalatomat a kollégáimmal. Egyszer csak gépkocsivezetőnk lesápad, a földre mutat és csak annyit mond: „Oda nézzetek!” Lenézünk a majd’ bokáig érő cementes porba melyben eddig ácsorogtunk. Döbbenet, csend…… Amit látunk attól elnémulunk. A porban két, szemmel láthatóan női kézfej, egyiken gyűrűk….. Nagyot nyelek, most csap meg igazán a tragédia érzése. Egymásba kapaszkodunk, muszáj. Nehéz elmondani mi minden jár ilyenkor az ember fejében, talán nem is gondolatok ezek, inkább csak érzések, érzésfoszlányok. Lassan összeszedjük magunkat, tényleg lassan, majd intézkedünk. Mivel a henger alatt lévő tárolóba bejutni nem lehet, értesítjük a tűzoltókat, a műszaki mentés és a gép szétszedése az ő feladatuk. Értesítjük a rendőrséget, itt már biztosan rájuk is szükség lesz. Megyei irányítás, majd telefonon referálunk a mentőszervezet vezető főorvosnak. Megvárjuk a társszerveket, majd mivel megítélésünk szerint nagyon kicsi az esélye annak, hogy élve kerül elő a sérült, elhagyjuk a helyszínt, bevonulunk állomáshelyünkre. Később beszélünk a tűzoltókkal, ahogyan ők fogalmaznak, nem sok mindent találtak a tárolóban……..
Hosszú idő elteltével olvasom a sajtóban, hogy megtörtént a baleset kivizsgálása. A vizsgálat eredménye szerint a technikus éppen benyúlt a hengerbe mintát venni, mikor az automatika elindította a rendszert és a hirtelen induló lapátok berántották őt a keverőbe.
Nem vagyok sem igazságügyi keverőgép-szakértő, sem fizikus, sem egyéb elismert szaktekintély, DE! Kérdem én: ha valóban kívülről nyúlt bele a technikus a hengerbe és a lapátok berántották őt, miért pont és miért csak a kézfejeit dobálták ki néhány zsáknyi porvakolat kíséretében a gépből? Lehet, hogy csak én nem értem? Szerintem (az én józan, egyszerű, mondhatnám paraszti eszemmel gondolkozva) sokkal inkább benne volt a hengerben és éppen kimászni készült belőle. Gondolom a kezeivel már nyúlt kifelé, mikor a szerkezet működésbe lépett.
Tudom, őt ezzel már nem lehet visszahozni az élők sorába, meg „ami megtörtént, az megtörtént, változtatni nem lehet rajta” és még számtalan közhelyet tudnék felhozni, de akkor is….. Azért ez valahol nagyon durva és érthetetlen.....
Megjegyzések
Megjegyzés küldése