Suvasztás, suvitisz, suvasztitisz

Aki dolgozott a mentőknél akár csak egy rövid ideig is, az tudja, hogy a munkánk egy része egészségügyis szlenben "suvasztás", vagy kissé latinosítva "suvítisz". Mit is jelent ez? Amikor a hozzátartozók az idős, krónikus beteg, nagyobb részt ágyhoz kötött, otthoni ápolást igénylő nagyszülőt, szülőt vagy egyéb családtagot próbálják meg általunk becsempészni pár napra a kórházba. Esetenként sikeresen. Ezek a suvasztásos merényletek gyakran a háziorvos hathatós segítségével történnek, aki valami súlyos, azonnali ellátást igénylő kórképet vél felfedezni az egyébként hosszabb ideje változatlan állapotú betegénél, valószínűsíthetően némi készpénz vagy egyéb anyagi jó vakító hatása miatt. A suvasztás megjelenése ünnepek (Karácsony, szilveszter), hosszú hétvégék előtt lényegesen gyakoribb, mint az év egyéb időszakaiban. Ami miatt ez gondot jelent az az, hogy még jobban leterheli az amúgy is pengeélen táncoló Mentőszolgálat véges kapacitását, ezzel egyidőben természetesen a sürgősségi betegellátó helyek, osztályok, ambulanciák is sok indokolatlanul beszállított beteggel kénytelenek foglalkozni.
Az elmúlt néhány hét beteganyagából ragadtam ki egyet, hogy megmutassam az "aggódó hozzátartozók" rafináltságát.

Az eset ugyan nem egyedi, de senkinek nem javaslom otthoni kipróbálást :)

Délután 4 óra előtt 2 perccel (az orvosi ügyelet 4-kor kezd!) mentőállomásunktól 15 kilóméterre lévő faluba indítanak, 86 éves néninek nagyon fáj a hasa. Háziorvos nem elérhető, meg aztán a bejelentő szerint a beteg gyakran jelentkező hasi panaszai csak a sürgősségi ambulancián gyógyíthatóak (?). Irányítás egyből ráharapott. Engem leginkább az zavart, hogy utolsó kocsiként voltunk benn az állomáson, a rajtunk kívül szolgálatban lévő másik két mentőegység éppen betegnél volt. Na mindegy, ha menni kell akkor menni kell, go. Kiperzselünk, megérkezünk. A ház előtt a nagykapu már nyitva, hogy be tudjunk egyből tolatni az udvarra (micsoda rutin - itt már nem mi vagyunk az elsők! Ja, nem is mondtam, a nyitott nagykapu esetenként már kórjelző lehet suvasztásra!). Nem tesszük meg, megállunk az utcán. Majd ha kell akkor betolatunk, nem rontunk ajtóstól - akarom mondani hordágyastól - a házba, mert ugye a mentődolgozó sem lopta a derekát meg az ízületeit, hogy mindenkit cipeljen.
Belépünk a házba, aggódó hozzátartozó kiséretében irány nagymami szobája. A szobában egy ágy, benne nagymami, aki hangos köszönésünkre "de jóképű fiatalemberek jöttek értem" szavakkal köszön vissza.

A diskurzus:
- Csókolom! Mi a baj?
- Hát már nagyon régóta fáj mindenem.
- De most aktuálisan mi a baj, aranyoskám?
- Mindig fulladok már nagyon régóta (laposan hanyatt fekve, teljes "jólétben").

Hozzátartozóhoz fordulok, aki valószínűleg a lánya.
- Mi történt, miért hívtak minket?
- Nagyon fáj a mama hasa.

Nagymamit kérdezem:
- Fáj a hasa?
- Nem.

Ismét a hozzátartozónak:
- Nem fáj a hasa.
- De tegnap este fájt.
- De azt mondja, hogy most nem fáj.
- Meg tegnap este remegett a keze.
- De most nem remeg. Vagy maga szerint remeg?
- Nem.
- Akkor mi a baj, ami miatt kihívtak minket?
- Fáj a hasa.

Egy-null oda. Erre nincs mit mondani. Megnézem a hasát, megnyomkodom, semmi különös. Nem fáj. Mama mosolyog és csacsog. Semmi olyasmit nem találunk, ami miatt nekünk itt kéne lennünk.

Ismét a hozzátartozóhoz:
- Adtak neki valami gyógyszert?
- Nem.
- Tudja, ha valakinek fáj valamije, előszőr meg kell próbálni fájdalomcsillapítót adni neki. Ha görcse van akkor görcsoldót, ha láza akkor lázcsillapítót. Ilyen egyszerű.
- De a mamát csak infúzióval lehet meggyógyítani.
(Előző ambuláns lapok alapján Algopyrin - No-spa kombináció. Bonyolult.)
- Miért nem hívták ki a háziorvost?
- Konferencián van.
- Helyettesítő háziorvos, ügyelet?
- ????????
- Jó, akkor mamát bevisszük a sürgősségi ambulanciára.

Mire a mama:
- Be kell menni a kórházba?
Hozzátartozó:
- Igen, mama, be kell menni.

Mondom neki, hogy mi kivisszük gyorsan a táskát a mentőautóba, addig adjon a mamára köntöst. Közben kiültetjük az ágy szélére. Szépen ki is ül, se szédülés, se egyéb bonyodalom. Kicsit fel is állítjuk próbaképpen az ágy mellé. Flottul megy minden.
- Nem viszik ki hordágyon?
- Nem.
- De a mama nem tud járni!
- De tud.
- De szédül.
- Nem baj, ketten megfogjuk. Majd kiszédölög az autóig ott meg úgyis leültetjük.
- De hányingere lesz.
(Majd legfeljebb hányva jön ki az autóhoz, gondolom magamban vigyorogva.)
- Itthon is hordágyon cipelik WC-re meg ide-oda?
- Nem.
- Akkor jó.

Itt már azért egy-egy az állás, de inkább kettő nekünk :)
Kivisszük a táskát, lekísérjük mamit a mentőautóhoz, szebben sétál mint mi.
Mellettünk sétál a hozzátartozó, arca rákvörössé vált közben és dühös kifejezést öltött. Meg is kérdezi tőle a gépkocsivezető kolléga, mi a baja. "Biztosan felment a vérnyomásom" - válaszolja.
Nekem is.
Sebaj, ezen is túl vagyunk. Kettő-egyre letudtuk a napi betevő "meccsünket", ez némi jó érzéssel tölt el, így azért kicsit könnyebb tolerálni a suvasztást.

Kórházba érkezve irányítás jelzi rádión, hogy sürgős feladatot ad, igyekezzünk a beteg átadásával. Igyekszünk, de így most 7 perc késéssel tudunk csak indulni egy sérülthöz......