Vonat alól a vonatra - némi sebészi segítséggel

A félreértések elkerülése végett, mondhatnám úgy is, hogy utólagos közkívánatra jelzem: az alábbi eset több, mint 10 éve történt. Nem tudom ugyan, hogy ettől változik-e a jelentősége, ám legyen...

Egy nap estefelé kisvárosunk vasútállomása felé robog a mentőautó. Azt mondják, egy férfi beesett az induló vonat alá. A helyszínen egy erősen spicces, már-már részeg férfit találunk. Jobb kezének kisujja helyén darálthúsra emlékeztető pép, gyakorlatilag teljes jobb alkarjáról a lágyrész nagyja lerántva, a szabaddá vált erek, inak és csontok ötlenek elsőként szemünkbe. Morbid, de hirtelenjében Terminator jut eszembe. Fején is több sebből vérzik, ennek ellenére kitartóan ácsorog a peronon. Megkérjük, hogy legalább üljön le, amíg elsősegélyben részesítjük. Nehezen ugyan, de sikerül leültetni. Gyorsan dolgozik a kis csapat – néhány perc múlva sebei bekötözve, csöpög az infúzió, fájdalomcsillapító már a szervezetben. Ellátás közben tűnik fel, hogy ácsorog mellettünk egy pityergő kislány és egy középkorú nő. Kiderül, hogy a sérült lánya és felesége. Elmondják, hogy már elindult a vonat, mikor „hősünk” fel akart rá ugrani. Nem sikerült neki, a szerelvény alá esett, majd egyedül mászott ki alóla. Hordágy, mentőautó, kórház. A baleseti ambulancián morcos ügyeletes orvos, nem kis kórházunk alkalmazottja, csak ügyelni jár néha ide a megyei kórházból. Láthatóan rettentő bosszús, hogy ilyenkor merészel bárki is megsérülni, pláne ilyen randán. Megkérem a beteget, hadd készítsünk egy-két fényképet sérült karjáról a mobilunkkal. Beleegyezik, készül két fotó (csak amolyan régi mobilos), és már lépünk is ki az ambulancia ajtaján.

Másnap este újra dolgozom. Ismét a baleseti felé visz az utunk, nem állom meg, megkérdezem az aktuális ügyeletestől, hogy tud-e valamint emberünkről. Mosolyogva jön a  válasz: „ Dr. X. Y. kolléga ügyesen elrendezte. Lecsípte a „maradék” kisujját, újra bekötözte a karját, majd hazaküldte.” Számomra nem teljesen világos a dolog, így tovább kérdezek, míg körvonalazódik a teljes történet: dr. X. Y. nem akarta átküldeni további szakellátásra a sérültet a megyei kórház területileg illetékes balesetsebészeti osztályára - tekintettel arra a nem elhanyagolható szempontra, hogy főállásában ő is ott dolgozik -, mert hát mit szólnának a kollégák másnap reggel. Miután megtudta, hogy a sérült budapesti lakos, ráadásul olyan kerületben lakik ahol van plasztikai sebészet is, ellátta némi kötéssel meg jótanácsokkal és kiküldte az éjszaka kellős közepén a vasútállomásra. Az ittas, fejsérült, cafatokban lógó alkarú sérültnek remélhetően legalább lelkére kötötte, hogy a Keletiből egyből a kórházba menjen, nehogy valami baj legyen.

Gondolom utána a jól végzett munka örömével hajtotta álomra fejét az ügyeletes orvosi szobában,  félálomban még újra megdícsérve magát, hogy „na, ezt is megoldottam, igen jó sebész vagyok!”.

Eredeti fotók, csak erős idegzetűeknek.....