Most akkor hányadik is???

Hideg téli éjszaka, második szüléshez riasztanak városon belül. A cím alapján már tudjuk, hogy nem éppen elit helyre indulunk. A helyszínen – lakásnak nem nevezném – a bejárati ajtó fele hiányzik, a mínusz akárhány fokos jeges szél szabadon jár ki-be. Egy sötét szobában (áram hiányában világítás sincsen) ágyon fekve találjuk az erősen korosodó, inkább nagymamának imponáló kismamát. Rutinkérdések és gyors vizsgálat közben kiderül, hogy itt bizony rohamosan zajlanak az események, lassan kitolási szakba ér a szülés és ha így alakul, akkor már nem indulhatunk el a kórházba. A „lakás” semmilyen tekintetben sem tekinthető ideálisnak a helyszíni szülésvezetéshez, így gyorsan hordágyra kerül a kismama és már „dobjuk” is be a mentőautóba. Vénabiztosítás, indulás a szülészetre sovány malac vágtában. Míg a gépkocsivezető előrecihelődik, gyorsan belenézek a terhesgondozási kiskönyvbe, ebben az áll, hogy jelen terhesség és szülés már a hetedik! Most már értem miért is zajlik ilyen gyorsan.

Megkérdezem leendő apukát, aki az autó mellett ácsorog: „Miért mondta, hogy a második baba lesz?” Mire nemes egyszerűséggel jön a válasz: „Há’ tőlem csak a második.”…….