Laikus elsősegélynyújtás?!

Rutinfeladatnak tűnő riasztás érkezik, fejsérült fiatalemberhez hívnak ki egy helyi gyárba. Kiérkezve huszonegynéhány éves, ereje teljében lévő férfit találunk a megadott helyszínen, aki saját elmondása szerint egy dízelmozdony javítása közben hirtelen megszédült és arcra esett, de eszméletét nem veszítette el. Orrát megütötte, orrjárataiból vér szivárog. Vizsgálatok közben alaposan kikérdezzük, semmiféle ismert betegsége nincs, kórházban nem volt, gyógyszert nem szed. Különösebb panaszt most sem említ, csak annyit, hogy egész nap kicsit gyengének érzi magát. Helyszíni ellátás után a helyi kórház sebészeti ambulanciájára szállítjuk. (Akkoriban kórházunkban még nem működött balesetsebészet.) Átadjuk az ügyeletes orvosnak majd bevonulunk a mentőállomásra.

Körülbelül 2 óra múlva kapjuk a bejelentést, hogy városunkban egy mozdulatlan férfi fekszik az utcán. A megadott helyszínen egy villanyoszlop tövében korábbi páciensünket találjuk hanyatt fekvő helyzetben, eszméletlenül, parittyakötéssel az orrán, saját vérében és hányadékában fuldokolva, valahol az élet és halál között húzódó mezsgyén. Körülötte fiatalok ácsorognak szörnyülködve, látható érdeklődéssel szemlélve, hogy vajon most mi fog történni. Ketten közülük ismerősnek tűnnek, de nem tudom hirtelenjében hová rakni őket, meg aztán nem is érek rá éppen ezen tűnődni. Gyorsan „akcióba lendülünk”, az összeszokott kis csapat szavak nélkül is megérti egymást, percek alatt mentőautóba kerül a beteg. Infúzió bekötése, légutak szabaddá tétele és biztosítása után visszaszállítjuk betegünket a kórházba, átadáskor már inkább a „mezsgye” túloldalán jár mint az innensőn. Rövid idő után rákérdezve kapjuk az információt, hogy a kórházból való távozásunk után nem sokkal elhunyt.

Akkoriban – másodállásban - városunk egyik autósiskolájában oktattam elsősegélynyújtási alapismereteket. Két-három nappal fenti esemény után mentem egy csoportnak a tanfolyam utolsó oktatását megtartani. Ilyenkorra elvileg már mindent tudnia kell a tanulónak, az utolsó alkalom nálam gyakorlásból és némi visszakérdezésből állt, ezek után már a vizsga következik. Az autósiskola tantermébe lépve már egyből tudtam, honnan volt olyan ismerős a két fiatalember a helyszínen: ott ültek a padokban vagy huszonöt társukkal együtt. Korábban meggyőződésem volt, hogy érdemes energiát fektetni a laikusok oktatásába. Attól a naptól már nem. Számtalanszor jut eszembe azóta is, vajon mi lett volna, ha.....